Ezen a héten dupla epizóddal jelentkezünk, hiszen annyi minden történt, hogy nem fértünk volna be a 10 percbe. Töri-, angol- és meseíró versenyen jártunk, Mikulás járt az alsósoknál, felsőben pedig Mikulás-délután és sulibuli volt pénteken. Emellett nagyban zajlanak a karácsonyi programok: adventi koszorú, mézeskalács, linómetszet, ajándékok. Sok-sok zenés videóval.

A múlt hét folyamán házi történelemverseny zajlott a felső tagozaton. Az 5-6. évfolyamon a 3. helyen a 6.c , a második helyen a 6.b , az első helyen pedig az 5.b osztály csapata végzett. A 7-8.évfolyamon a 8.a osztály fiúcsapata lett a harmadik, a 8.c osztály a második, a 7.b osztály az első.

Ezen a héten tudtuk meg a városi angolverseny írásbeli fordulójának eredményét. Három  8.c osztályos tanulónak gratulálunk: Németh Lilla az első helyen, Szabó Lili és Zab Mónika pedig a 8. helyen jutott be a szóbeli fordulóba. Mindhárman Pergelné Frankovics Ildikó néni tanítványai.

December 5-7 között három széchenyis, egy telekis és egy hunyadis negyedikes mérkőzött meg a nagyváradi Aranytoll Meseíróversenyen a romániai magyar gyerekekkel. Tanulóink érmet nem hoztak, de nagyon talpraesetten szerepeltek. 

Pénteken az alsó tagozatosokhoz ellátogatott a Mikulás.  

A felső tagozatosok Mikulás-napi osztályünnepséget tartottak, majd a zsibongóban zenés sulibuli vette kezdetét. A Mikulásról nem sikerült felvételt készítenünk, egy csinos Télanyóval azonban találkoztunk a tanáriban.

Már az advent időszakában vagyunk. Az advent szó jelentése eljövetel, megérkezés. Lelki felkészülés karácsonyra, Jézus születésének ünnepére. Múlt pénteken az 5.c osztályosok adventi koszorút készítettek. 

Kedden a 8.cések barkácsoltak karácsonyi asztaldíszt.

Váli Zsuzsa néni kézműves foglalkozásán dekupázs technikával készítettek a gyerekek ajándékkönyvecskét.

Szerdán délután az alsósok sürögtek-forogtak az ebédlőben. Mézeskalács fenyőfák, csillagok, harangocskák tűntek elő a formákból, és illatoztak nem sokkal később készen a tepsiben.

Iskolánk olyan présgépet vásárolt, amellyel linó- valamint rézmetszet készíthető. Dénes Rita néni alsós rajzszakkörén szebbnél szebb karácsonyi témájú linómetszetek születtek. 

Pénteken 14 óráig kell minden osztálynak karácsonyi díszbe öltöztetnie termét. Lássuk, hogy is állnak most vele!

A jövő héten, a Széchenyi-héten nagyon változatos programok várnak ránk. Lesznek sportversenyek és szellemi vetélkedők, kirakodóvásár, játékbarlang, író-olvasó találkozó. A programsorozatot a karácsonyi ünnepély zárja majd. A részletes program itt található.

Szeretettel meghívjuk a kedves Szülőket, Tanárokat és Tanulóinkat karácsonyi koncertünkre, amelyet hétfőn fél 6-tól tartunk a művelődési házban.  

 

Operatőr:
Borsayné Takács Rita
Szegedi Levente
Leszák Tamás

Vágó:
Szegedi Levente
Leszák Tamás

Zene:
Iglu and Hartly - This City (töriverseny)
Jovanotti - Bella (Nagyvárad)
Billy Mack - Christmas is All Around (alsós télapó)
Miley Cyrus - Rockin' Around The Christmas Tree (sulibuli)

Yello - Jingle Bells (koszorúkészítés)
Frosty the snowman (mézeskalács)
Beatles - White Christmas (línómetszet)
Amy Grant - Winter Wonderland (teremdíszítés)