Beszélgetés Hajdú Hajni nénivel és Tóth Lilivel a VMG-ben elért eredményekről, riport két új tanárunkal Szabó Dóra nénivel és Seregi Géza bácsival. 

Múlt héten rendezték meg a Vörösmarty Mihály Gimnáziumban a 8. osztályosok történelem-, kémia- és biológiaversenyét. Mindhárom tantárgyból nagyon sok versenyző indult a rangos megmérettetésen. A 8.c osztály két szép helyezéssel is büszkélkedhet. Mészáros Bettina történelemből indult, és bejutott az első tízbe. Tóth Lili pedig nagyon szép eredményt ért el kémiából. Őt hívtuk most el a stúdióba egy kis beszélgetésre felkészítő tanárával, Hajdú Hajni nénivel.

Folytatjuk új tanáraink bemutatását. Seregi Géza bácsi is ebben a tanévben érkezett hozzánk, informatikát tanít a felső tagozatban.

Pénteken három negyedik osztályos tanulónk az Aranytoll meseíró versenyen képviseli majd osztályunkat Nagyváradon . Ezzel kapcsolatban is kérdeztük Szabó Dóra nénit. Szabó Dóra néni ugyan nem idén érkezett, de idén kezdett nálunk tanítani. A 4.a osztály tanító nénije lett.

December 4-én, tehát jövő pénteken délután 3-tól 5-ig minden felsős osztály megrendezheti saját Mikukás-napi ünnepségét. Lehet ajándékozni, hozzatok sakkot, kártyát, társasjátékot! 5 órától 8 óráig pedig sulibuli lesz.

December 14-én a Szepes Gyula Művelődési Központban tartjuk karácsonyi koncertünket, amelyre minden kedves érdeklődőt szeretettel várunk. Kérjük az osztályokat, hogy készüljenek rövid, és hangulatában az alkalomhoz illő műsorral! A műsorszámokat a jövő hét folyamán minden osztály adja le Lilla néninek, illetve a műsort szervező alsós tanító néniknek!