Fizika- és diákönkormányzati verseny, iskolakóstolgató a kicsiknek, növényeket ültettünk az udvaron, felhívás a kéztörlő és a wc-papír megkülönböztetésére, Érd körbe - kerékpáros verseny a város körül.

Múlt kedden igazi kis Csodák Palotájává alakult át a fizikaterem. Városi versenyt rendeztünk.

Április 21-én diákönkormányzati versenyen voltak osztálytitkárok Urbánfy Szilvi nénivel. Először a különböző iskolákból érkezett tanulók elmesélték, hogy ebben az évben milyen programokat szervezett az ő iskolájuk. Ezután vegyes, 4-5 fős csapatok alakultak, és elkezdődött a verseny. A feladatok között volt nehezebb és könnyebb is. Például : Magyarország térképét kellett összerakni darabokból , kódot fejtettünk meg. A végén értékes ajándékok közül választhattak a versenyzők. A kísérő tanárok sem távoztak üres kézzel, könyvajándékot kaptak.

Múlt kedden Iskolakóstolgató kezdődött a leendő elsősök számára. A foglalkozásokat Perlusz Szilvia, Szabó Dóra és Vály Zsuzsa tanító néni tartja.

Cserjéket, virágokat kaptunk a múlt héten. Már el is ültettük őket. A növények hangulatos sziklakertbe kerültek. Ismét egy kellemes színfolttal lett gazdagabb az iskola udvara. Köszönjük a Thaly családnak és a 7.a osztálynak.

Bizonyára ti is hallottátok , hogy valaki rongálja a bicikliket!! Kérjük az illetőt, hagyja abba, mert súlyos baleset is lehet a vége, még ha csak tréfának szánta is !! Vannak helyek, ahol a bicikli a fő közlekedési eszköz! A kerékpározás lehet kellemes sport, jó időtöltés és egészséges is! Mint láthatjátok, sokan járnak biciklivel suliba!! Sokan nagyon szeretnek biciklizni!

Felhívjuk a figyelmeteket, hogy a kék színű papír kéztörlő csak kéztörlésre használható. Ne dobjátok be a WC-kagylóba, mert eldugul tőle a WC. Ha kifogy a WC-papír, szóljatok a felnőtteknek!

A 6.a osztály múlt csütörtökön és pénteken tanulmányi kirándulásra indult.

A jövő héten ásványkiállítás lesz: hétfőn és kedden az alsó tagozatban, szerdán-csütörtökön a felsőben.

Múlt vasárnap ismét volt Érd körbe kerékpáros felvonulás. Most is sok széchenyis diák vágott neki a különböző távoknak. A Stop Shopból 10 órakor indult a túra rendőri vezetéssel Ófaluba felé. Ezután a vállalkozó kedvűek elmentek Tárnokra,majd a törökbálinti erdő következett, aztán visszaindultak a Stop Shophoz, ahol az érkezőket zenével és zsiroskenyérrel fogadták.

Szöveg: Dancs Adri, Szilágyi Detti, Nemes Endre
Kamera: Marsi Zsanett