Rendhagyó médiaóra az Érdi Újság főszerkesztőjével, vándorkiállítás a fákért, Nyelvünkben élünk verseny, anyák napja, kirándulás, folytatódik a tatarozás.

Rendhagyó médiaórára került sor a 8.a és a 8.c osztályban múlt pénteken. Az Érdi Újság főszerkesztője látogatott el hozzánk, igazgató bácsi meghívását elfogadva. Az újságírás rejtelmeibe avatta be a végzős diákokat. 

Hétfőn Vándorkiállítás a fákért címmel kiállítás nyílt iskolánkban a Szemléletváltás Az Életért Ember- és Környezetvédő Közhasznú Egyesület kezdeményezésére.

Igazgató bácsi megnyitója után Karay Zsófia, a SZÉL Egyesület elnöke vezette végig az érdeklődőket a kiállításon, melynek célja bemutatni a fák szépségét Herpay Gábor arany diplomás fotóművész alkotásain keresztül, valamint felhívni a figyelmet az utóbbi időben veszélyesen terjedő fapusztítás, facsonkolás és az állatok élőhelyének tönkretétele ellen. A városi zeneiskola növendékei: Szabados Anikó, Szabados Andrea, Gregus Bence Gáspár Bernadett és Szczerba Karina és Félegyházi Andrea a hangulathoz illő komolyzenei darabokat játszottak. A vizuális és akusztikus élmények után a gasztronómiai élményeké volt a fő szerep. ÉLTETŐ ÉTKEK, azaz vegetariánus szendvicsek megkóstolására invitálták a résztvevőket. A kiállítás szervezői vidékről vidékre haladva elültetnek 1-1 fát is. Az iskolában most bio-baktériumokat is lehet vásárolni, amelyek elősegítík a komposzt érését és pár hónap alatt elvégzik a lebontást! A vándorkiállítás május 25-ig tekinthető meg.

Kedden „Nyelvünkben élünk" címmel területi nyelvi-irodalmi versenyt rendeztünk a 7-8. osztályosok részére. Minden iskolát évfolyamonként 2-2 versenyző képviselt. A hetedikesek között Borsay Enikő 2. , Orbán Noémi 5. helyezést ért el, a 8. évfolyamon Csizmadia Bettina a 10. lett.

Május első vasárnapja az egyik legszebb ünnepünk: az anyák napja. Ezen a héten az alsósok köszöntötték az édesanyákat.

Kedden és szerdán a 8.c osztály Pécsen és környékén kirándult.

Nagy ütemben folyik az iskola tatarozása. Kijavították a falhibákat, leverték a lábazatot.