A Széchenyi SuliTV Érd bemutatja:

Miénk itt a tér - környezetvédelmi nap, szemétszedés a városban.


Zenés összeállítás az első négy hónap eseményeiről.


Nagyváradi vendégeink voltak, színházban voltunk, bűnmegelőzési előadást hallgattunk a tornateremben. A papírgyűjtésen a tavalyihoz hasonló mennyiségű papír gyűlt össze, olvasás-, szavaló- és angolverseny volt, közeleg a Föld napja. Múlt csütörtökön érkezett…


Apáczai tehetségkutató verseny, biológia, kémia és történelem a gimnáziumban, interjú a nagyváradi néprajzi versenyen szereplőkkel, iskolatörténeti kiállítást rendezünk. November 12-én rendeztük meg az Apáczai tehetségkutató természettudományos verseny iskolai…


Az új tanév első videója a 7.b osztálytermének felújításáról - köszönjük a szülöknek, osztályfőnöknek és a diákoknak a munkát!   Zene: Little Boots - Meddle Operatőr: Borsayné Takács Rita és Borsay Enikő Vágó: Leszák Tamás  


Április elsején Barack Obama amerikai elnök volt a vendégünk, exkluzív fotók és interjú az adásban. Képek a bejegyzés legalján! Szombaton tavaszi nagytakarítást tartottunk, közben pedig csodálatos versenyeredmények születtek a héten, tanulmányi- és sportversenyeken egyaránt. A…


Március 28-án, a szombati munkanapon nagy takarítási akciót szerveztünk az iskolában, az udvaron és a környékbeli utcákon. Minden osztálynak jutott feladat: takarítás, szemétszedés, kertrendezés. Zenés videó. Operatőr-vágó: Leszák TamásZene: Liquido - DoubledeckerOne Night…


Zrínyi matekverseny megyei forduló, kosárlabda 3. helyezés a diákolimpián, nyelvtan- és informatikaverseny a Telekiben, felsős Ki Mit Tud. A szombati munkanapon takarítás lesz, ráhangolódásként egy kis részlet a tavalyiból. Március 20-án, Ráckevén hirdették ki az Országos…


A Föld napja alkalmából március 28-án takarítónapot rendezünk. 8-tól 12 óráig lesz elég idő rendet tenni a tantermekben, az udvaron és a kijelölt utcákon. Ráhangolódásként itt a tavalyi takarítónap zenés videója.


Fáklyás felvonulás lesz vasárnap, riport Fogarasi Zoltán tanárúrral, Németh Lillával, március 15-ére takarítottuk az udvart, a lányok pedig harmadik helyezést értek el kosárlabdában. A március 15-ei ünnepélyünket az 5.c osztály tanulóinak és Ildi néninek köszönhetjük.…


Sok osztály elvégezte az őszi takarítást a kijelölt területén. Amelyik osztály még nem készült el, igyekezzen, mert hétfőig mindenkinek be kell fejeznie a munkát! Rengeteg avar került zsákokba, máris sokkal szebb az udvar. Operatőr: Leszák Ferenc Borsayné Takács Rita Marsi…


Ez a hét a versenyek jegyében telt. Az 5-6.-osok megírták a Bolyai egyéni matematikaverseny házi fordulóját. A nyolcadikosok a fizika selejtező versenyt, a Varga Tamás matematikaverseny iskolai fordulóját, a hetedikesek és a nyolcadikosok tehették próbára tudásukat a tegnapi…


Május eljese miatt szerdán jelentkezett adásunk, melyből fény derül arra is, hogy hogyan is alakult ki a munka ünnepe. Nagy Takarítás a Föld Napja alkalmából, jövő heti programok. 1886. május 1-jén a cicago-i munkás-szakszervezetek sztrájkot szerveztek a 8 órás munkaidő…


Facebook

Széchenyi SuliTV Érd

sulitv@szechenyierd.hu

Az érdi Széchenyi István Általános Iskola hetente jelentkező SuliTV-je.

Zártláncú televíziós hálózaton minden pénteken, minden osztályteremben jelentkezik műsorunk, a hét legfontosabb eseményeivel: versenyek, rendezvények, riportok, zenés bemutatók, fényképek.

Kiemelt videók

-

Hírlevél

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy mindig elsőként értesülj a legfrissebb videókról! 

:
:

Legfrisebb videóink

Nincs megjeleníthető elem

Címkék

1848 (2) 1956 (1) 75 (1) ablakcsere (2) adás (92) advent (1) akadályverseny (3) akadémia (1) alma (1) almaakció (1) alsó (26) alsósok (6) amerika (1) angol (6) anyáknapja (4) apáczai (1) aradivértanúk (1) aranytoll (6) ásvány (1) ásványkiállítás (1) asztalitenisz (3) bál (1) ballagás (11) bankett (8) baseball (1) bevonulás (1) biatorbágy (1) biciklitároló (1) biológia (6) birkózás (1) bíró andrás (3) bogrács (5) bolyai (2) braille (1) búcsú (4) búék (1) buli (1) család (1) csocsó (1) csodák palotája (2) csőzik (1) diákolimpia (6) diákönkormányzat (2) díj (2) diósd (2) díszek (1) díszítés (1) dök (1) döntő (3) duatlon (1) egészséges (4) egyiptom (1) életmód (3) előadás (1) előkészítő (1) első (3) első hó (1) emlék (2) emlékfutás (2) érd (1) erdei iskola (1) érdi újság (2) érdkörbe (4) érd körbe (1) erkel (1) érzékenyítő (1) eső (2) éve (1) évforduló (1) évnyitó (3) évzáró (2) extázis (2) fáklyás (7) fáraó (1) farsang (21) fegyelmi (2) félévi (2) felső (53) felújítás (3) felvételi (2) felvonulás (5) fesztivál (3) fizika (3) fogadás (1) földnapja (9) földrajz (2) földrajzi (1) föld napja (1) főzés (1) fundoklia (5) futás (4) fűtés (1) galilei (1) gödöllő (2) guiness (2) gyereknap (1) hellókarácsony (31) helyesírás (1) helyföldrajzi (2) herman ottó (1) hétpróba (2) himnusz (1) (4) hógolyó (2) hollókő (2) holokauszt (1) hulladékgyűjtés (3) húsvét (2) igazgatói fogadás (2) interaktív tábla (4) interjú (4) iskolagyűlés (4) iskolakóstolgató (1) iskolatörténet (4) iskolatörténeti (1) jane goodall (1) józsef attila (1) jubileum (1) kamarazenekar (2) kán károly (1) karácsony (31) karate (1) kazincy (1) kémia (4) kenutúra (1) kerékpár (1) kétnyelvű (1) kiállítás (2) kimittud (10) kirándulás (21) kisfilmek (1) kölcsey (1) költészet napja (2) kompetencia (3) komplex (1) koncert (8) konferencia (1) könyvtár (6) környezetvédelem (3) körösi (3) kosárlabda (15) koszorú (1) koszorúzás (1) kőzet (1) közlekedés (1) különkiadás (109) kultúra (2) kultúra napja (3) kupa (1) lányok (2) linómetszet (1) logo (1) lovaglás (1) madáretető (4) magyar (3) március (3) március 15 (4) marianum (1) matematika (11) médiaóra (1) medve (1) meseíró (8) mesemondó (3) mézeskalács (7) mikulás (6) mimittudunk (2) mindent vagy semmit (8) mi mit tudunk (1) műsor (3) művház (1) múzeum (3) nagycenk (2) nagyvárad (49) napja (1) napközi (1) német (2) nőnap (1) nyár (7) nyelv (1) nyelvünkben élünk (1) nyolcadikosok (10) október23 (1) összefoglaló (3) ősz (2) osztályterem (2) osztkir (1) ovisok (1) paleontológia (1) pályázat (4) papír (1) papírgyűjtés (14) pataky (1) pécs (1) pedagógusklub (1) pertinax (1) plakett (1) polgármester (1) polka (1) pörkölt (1) programok (94) prózamondó (2) pünkösd (1) rajz (9) ranschburg jenő (1) reklám (2) rekord (1) riport (3) rólunk (1) röplabda (1) rubik (1) simonyi (4) sípálya (1) sport (34) staféta (1) sulibuli (9) sulipont (1) sütőtök (1) széchenyi (20) széchenyi díj (2) széchenyi futás (2) széchenyi hét (6) szeged (1) szelektív (1) színház (1) szivárvány (1) szűcs éva (1) szülői (1) szülői bál (14) szülők (12) szünet (1) tábor (1) táborok (2) takarítás (15) tanártánc (4) tánc (10) tantestület (28) tavasz (1) tavaszi (1) tél (6) terem (1) természettudomány (3) tinitalálkozó (1) toll könyv ecset (1) történelem (4) treff (3) tudományos (1) tudósklub (1) udvar (2) újév (1) újra (6) ültetés (1) ünnep (5) ünnepély (27) usa (1) utcabál (2) vaiser petra (1) válogatás (1) vendégek (3) vers (1) verseny (84) versenyek (2) versmondó (5) vihar (1) világharmónia (1) villány (1) visszatekintő (4) víz (2) vízmű (1) vizsga (2) vmg (2) vörösiszap (3) vörösmarty (3) werk (1) zene (103) zsinórlabda (2) Címkefelhő

Friss topikok

Legfrissebb videók

Nincs megjeleníthető elem

Iskolai képek

Nincs megjeleníthető elem

Széchenyi SuliTV Érd

info@sulitv.co.cc

Az érdi Széchenyi István Általános Iskola hetente jelentkező SuliTV-je.

Zártláncú televíziós hálózaton minden pénteken, minden osztályteremben jelentkezik műsorunk, a hét legfontosabb eseményeivel: versenyek, rendezvények, riportok, zenés bemutatók, fényképek.

Főszerkesztő: Leszák Ferenc, igazgató

Szöveg- és műsorszerkesztő: Borsayné Takács Rita

Vágó-rendező: Leszák Tamás és Szegedi Levente

Bemondóink: Tóth Csenge, Perlusz Anna, Faragó Andi, Botos Bernadett, Gáspár Bernadett, Szabadföldi Anna, Orbán Noémi

Köszönjük a munkát a tavalyi évadban résztvevőknek is:

Bemondók: Vona Dorottya, Orbán Bianka, Zab Mónika, Jäger Zsófia, Benedek Andrea, Pap Nóra

Szöveg- és műsorszerkesztő: Dancs Ferencné Lilla néni

Technikusok: Sztakó Szabina, Marsi Zsanett, Brandenburg Ferdinánd, Cseke Dániel, Drobnyák András

Minden videónk a Youtube-on:
sulitv.co.cc
Iskolánk honlapja

Különkiadások

Nincs megjeleníthető elem

Iskolai képek

Nincs megjeleníthető elem

süti beállítások módosítása