A Széchenyi SuliTV Érd bemutatja:

A nagy sikerre való tekintettel a Széchenyi tanárai turnébuszba ültek és meg sem álltak az érdi Sváb Bálig. Operatőr: Leszák Tamás


A tantestület idén is kitett magáért a farsangi szülői bálon bemutatott tanártánccal, amit vendégművészként az érdi sváb bálon is előadtak. Operatőr-vágó: Leszák Tamás


Február hatodikán felsős farsang lesz, tanárok tanulnak a számtechteremben, Ágh István Kossuth-díjas költő lesz a vendégünk, a Hunyadi Iskola által meghirdetett városi meseíróverseny zajlott, DVD-ket kaptunk a Népszabadság Kiadótól. A felső tagozat farsangi bálját…


Szép műsorral, versekkel, néptánccal és biciklitárolóval búcsúztattuk a tanévet. Operatőr-vágó: Leszák Tamás Zene: Ákos - Valami véget ért Zászlóbehozatal, a Forrás táncegyüttes Nagy Kutyavár csoportja bökönyi táncokat adott elő. Nyolc évvel ezelőtt, amikor a…


Szülői bál volt szombaton, melynek csúcspontja a fergeteges tanártánc volt. Hétfőn nagyváradi gyerekek érkeztek iskolánkba, hogy megmérkőzzenek a Toll, könyv és ecset elnevezésű nemzetközi versenyen a város és Tárnok diákjaival. Kedden a Simonyi Zsigmond helyesírási verseny…


Hagyományos szülői farsangi bálunkat tartottuk 2009.02.21-én, az érdi Széchenyi István Általános Iskolában. Közel 10 percben bemutatjuk a programot, a gyerekek előadásaitól a szülők jelmezes felvonulásán keresztül az élő zenekarral kísért táncmulatságig. Az alsósok…


A tantestület a szülői farsangi bálon adta elő fergeteges táncát a nézők legnagyobb örömére! Lotiuma, polka. Operatőr-vágó: Leszák Tamás


Nagyváradon járt néhány tanárunk, Szűcs Éva nénit látogattuk meg otthonában, ő mesélt a régi időkről. Farsangra és szülői bálra készülünk. A  hétvégén  nagyváradi  testvériskolánkban tett látogatást Feri bácsi vezetésével két alsós és két felsős…


A tantestület néhány tagja Nagyváradon járt. Ez a videó is a Youtube áldozata lett, ezért csak most került fel.  


Zenés összefoglalónkban felvillantjuk, hogy mik is történtek az iskolában szeptember és december között. Nyári események, sport-és tanulmányi versenyek, ünnepélyek, kirándulások, karácsonyi programok belföldön és külföldön egyaránt.  Vágó: Leszák TamásZene: Groove…


Legelőször is hallgassátok meg Feri bácsi újévi köszöntőjét!Az ókori Rómában március elsejével kezdték az évet. Január elseje a Julius Caesar-féle naptárreform után vált évkezdő nappá, melyet Janus isten tiszteletére nagy ünnepségekkel, lakomákkal és ajándékozással…


December 20-án este került sor a tantestületi karácsonyra, amelyre finom pörkölt készült vacsorára. Hogy hogyan is készült, ezt mutatja be rövid kisfilmünk Operatőr-vágó: Leszák TamásZene: Boots Randolph - Yakety sax


December 20-án, az év utolsó tanítási napján volt a karácsonyi ünnepség a tornateremben. 5. és 6. osztályosok saját maguk által írt műsort adtak elő, majd megkapták elismeréseiket az év folyamán szép eredményeket elérő tanulók. Kiosztásra kerültek a tavaly végzett…


Facebook

Széchenyi SuliTV Érd

sulitv@szechenyierd.hu

Az érdi Széchenyi István Általános Iskola hetente jelentkező SuliTV-je.

Zártláncú televíziós hálózaton minden pénteken, minden osztályteremben jelentkezik műsorunk, a hét legfontosabb eseményeivel: versenyek, rendezvények, riportok, zenés bemutatók, fényképek.

Kiemelt videók

-

Hírlevél

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy mindig elsőként értesülj a legfrissebb videókról! 

:
:

Legfrisebb videóink

Nincs megjeleníthető elem

Címkék

1848 (2) 1956 (1) 75 (1) ablakcsere (2) adás (92) advent (1) akadályverseny (3) akadémia (1) alma (1) almaakció (1) alsó (26) alsósok (6) amerika (1) angol (6) anyáknapja (4) apáczai (1) aradivértanúk (1) aranytoll (6) ásvány (1) ásványkiállítás (1) asztalitenisz (3) bál (1) ballagás (11) bankett (8) baseball (1) bevonulás (1) biatorbágy (1) biciklitároló (1) biológia (6) birkózás (1) bíró andrás (3) bogrács (5) bolyai (2) braille (1) búcsú (4) búék (1) buli (1) család (1) csocsó (1) csodák palotája (2) csőzik (1) diákolimpia (6) diákönkormányzat (2) díj (2) diósd (2) díszek (1) díszítés (1) dök (1) döntő (3) duatlon (1) egészséges (4) egyiptom (1) életmód (3) előadás (1) előkészítő (1) első (3) első hó (1) emlék (2) emlékfutás (2) érd (1) erdei iskola (1) érdi újság (2) érdkörbe (4) érd körbe (1) erkel (1) érzékenyítő (1) eső (2) éve (1) évforduló (1) évnyitó (3) évzáró (2) extázis (2) fáklyás (7) fáraó (1) farsang (21) fegyelmi (2) félévi (2) felső (53) felújítás (3) felvételi (2) felvonulás (5) fesztivál (3) fizika (3) fogadás (1) földnapja (9) földrajz (2) földrajzi (1) föld napja (1) főzés (1) fundoklia (5) futás (4) fűtés (1) galilei (1) gödöllő (2) guiness (2) gyereknap (1) hellókarácsony (31) helyesírás (1) helyföldrajzi (2) herman ottó (1) hétpróba (2) himnusz (1) (4) hógolyó (2) hollókő (2) holokauszt (1) hulladékgyűjtés (3) húsvét (2) igazgatói fogadás (2) interaktív tábla (4) interjú (4) iskolagyűlés (4) iskolakóstolgató (1) iskolatörténet (4) iskolatörténeti (1) jane goodall (1) józsef attila (1) jubileum (1) kamarazenekar (2) kán károly (1) karácsony (31) karate (1) kazincy (1) kémia (4) kenutúra (1) kerékpár (1) kétnyelvű (1) kiállítás (2) kimittud (10) kirándulás (21) kisfilmek (1) kölcsey (1) költészet napja (2) kompetencia (3) komplex (1) koncert (8) konferencia (1) könyvtár (6) környezetvédelem (3) körösi (3) kosárlabda (15) koszorú (1) koszorúzás (1) kőzet (1) közlekedés (1) különkiadás (109) kultúra (2) kultúra napja (3) kupa (1) lányok (2) linómetszet (1) logo (1) lovaglás (1) madáretető (4) magyar (3) március (3) március 15 (4) marianum (1) matematika (11) médiaóra (1) medve (1) meseíró (8) mesemondó (3) mézeskalács (7) mikulás (6) mimittudunk (2) mindent vagy semmit (8) mi mit tudunk (1) műsor (3) művház (1) múzeum (3) nagycenk (2) nagyvárad (49) napja (1) napközi (1) német (2) nőnap (1) nyár (7) nyelv (1) nyelvünkben élünk (1) nyolcadikosok (10) október23 (1) összefoglaló (3) ősz (2) osztályterem (2) osztkir (1) ovisok (1) paleontológia (1) pályázat (4) papír (1) papírgyűjtés (14) pataky (1) pécs (1) pedagógusklub (1) pertinax (1) plakett (1) polgármester (1) polka (1) pörkölt (1) programok (94) prózamondó (2) pünkösd (1) rajz (9) ranschburg jenő (1) reklám (2) rekord (1) riport (3) rólunk (1) röplabda (1) rubik (1) simonyi (4) sípálya (1) sport (34) staféta (1) sulibuli (9) sulipont (1) sütőtök (1) széchenyi (20) széchenyi díj (2) széchenyi futás (2) széchenyi hét (6) szeged (1) szelektív (1) színház (1) szivárvány (1) szűcs éva (1) szülői (1) szülői bál (14) szülők (12) szünet (1) tábor (1) táborok (2) takarítás (15) tanártánc (4) tánc (10) tantestület (28) tavasz (1) tavaszi (1) tél (6) terem (1) természettudomány (3) tinitalálkozó (1) toll könyv ecset (1) történelem (4) treff (3) tudományos (1) tudósklub (1) udvar (2) újév (1) újra (6) ültetés (1) ünnep (5) ünnepély (27) usa (1) utcabál (2) vaiser petra (1) válogatás (1) vendégek (3) vers (1) verseny (84) versenyek (2) versmondó (5) vihar (1) világharmónia (1) villány (1) visszatekintő (4) víz (2) vízmű (1) vizsga (2) vmg (2) vörösiszap (3) vörösmarty (3) werk (1) zene (103) zsinórlabda (2) Címkefelhő

Friss topikok

Legfrissebb videók

Nincs megjeleníthető elem

Iskolai képek

Nincs megjeleníthető elem

Széchenyi SuliTV Érd

info@sulitv.co.cc

Az érdi Széchenyi István Általános Iskola hetente jelentkező SuliTV-je.

Zártláncú televíziós hálózaton minden pénteken, minden osztályteremben jelentkezik műsorunk, a hét legfontosabb eseményeivel: versenyek, rendezvények, riportok, zenés bemutatók, fényképek.

Főszerkesztő: Leszák Ferenc, igazgató

Szöveg- és műsorszerkesztő: Borsayné Takács Rita

Vágó-rendező: Leszák Tamás és Szegedi Levente

Bemondóink: Tóth Csenge, Perlusz Anna, Faragó Andi, Botos Bernadett, Gáspár Bernadett, Szabadföldi Anna, Orbán Noémi

Köszönjük a munkát a tavalyi évadban résztvevőknek is:

Bemondók: Vona Dorottya, Orbán Bianka, Zab Mónika, Jäger Zsófia, Benedek Andrea, Pap Nóra

Szöveg- és műsorszerkesztő: Dancs Ferencné Lilla néni

Technikusok: Sztakó Szabina, Marsi Zsanett, Brandenburg Ferdinánd, Cseke Dániel, Drobnyák András

Minden videónk a Youtube-on:
sulitv.co.cc
Iskolánk honlapja

Különkiadások

Nincs megjeleníthető elem

Iskolai képek

Nincs megjeleníthető elem

süti beállítások módosítása