A Széchenyi SuliTV Érd bemutatja:

Zenés összefoglaló


Miénk itt a tér - környezetvédelmi nap, szemétszedés a városban.


Az 1956-os forradalomra emlékeztünk, előadást tartott iskolánkban Perger Antal történész, Nagyváradon járt az 5.a, napról napra szaporodnak a sütőrök-faragások


A 7.b matekosai az első tízben, kirándulás Sóskúton, ismét eredményes volt a papírgyűjtés.


Bemutatjuk Az én városom rajzpályázat díjnyertes alkotásait, Hajni néni a vörös iszapról beszél.


Nagyváradi testvériskolánk küldöttsége vendégségben volt nálunk, az aradi vértanúkra emlékeztünk.


A nagyváradi testvériskolánk pedagógusait fogadták a Széchenyi tanárai, pénteken fogadás, szombaton pécsi és villányi kirándulás, vacsora a Róth-pincében, vasárnap pedig érdi városnézés, a földrajzi múzeum és a minaret megtekintése volt a program. Köszönjük a segítséget mindenkinek, Emi néninek a szervezést.


Múlt heti adásunkba már nem fért bele a Széchenyi-emlékfutás. Íme, most láthatjátok. Hogy melyik évfolyamon ki volt a leggyorsabb, azt nem ismertetjük, mert az eredményeket Urbánfy Szilvi néni szeretné majd kihirdetni a következő suligyűlésen.

Múlt pénteken a Buckaroo ranchon járt az 5.a és az 5.c osztály. Előadást hallgattak meg a lovak történetéről, megnézték az istállókat, megtudhatták, hogy hogyan kell gondozni, etetni, tisztán tartani a lovakat. Azután pedig mindenki lovagolhatott. A két osztály nagyon jól érezte magát.

A bográcsozás idén is fergeteges hangulatúra sikerült. Minden eddiginél több osztály állította fel saját rögtönzött kifőzdéjét. Sok-sok különleges étel mellett készült nagyon finom krumplipaprikás, babgulyás és csirkepörkölt is. A szakácsok versenyében a 7.c osztály ételét elkészítő édesapa győzött. Szarvaspörköltet készített áfonyával.

Ezen a hétvégén Nagyváradi vendégeket várunk. Testvériskolánk tantestülete érkezik hozzánk. A két tantestület közös programot szervez. Szerepel benne pécsi kirándulás és érdi városnézés is.


Idén ismét nagy sikert aratott a hagyományos bográcsfesztivál. Az est meglepetés vendége az Extázis zenekar volt, a sok száz liternyi finomságot pedig újra szakmai zsűri értékelte. A bulit tűzijáték zárta.

Operatőr-vágó: Leszák Tamás
Zene: Klaas - Our Own Way és Extázis - Ennyi a lényeg


Ezen a héten Széchenyi István 219. születésnapját ünnepeltük. Hétfőn az első két  órában életének fontos állomásai, munkásságának máig elevenen ható eredményei elevenedtek meg a felsős tanulók előadásában. A Széchenyi-évforduló  alkalmából Szklenár András, a 2.c-s Szklenár Flóra édesapja csodálatosan szép Széchenyi-portrét festett.  Az értékes olajfestményt Igazgató bácsi vette át a művésztől. A műalkotás az alsós iskola zsibongójában kap helyet. Kedden az alsósok Érd nevezetességeivel ismerkedtek.

Mi, felsősök akadályversenyen vettünk részt. Az osztályok fél 9-től folyamatosan indultak busszal Biatorbágyra, ahol öt állomáson kellett bizonyítanunk ügyességünket, tudásunkat. Verőfényes napsütésben tettük meg a kb. 9-10 km-es távot a dombokkal, erdővel, sziklákkal tarkított vadregényes tájon. Játékra is maradt idő. Az akadályversenyre szebbnél szebb menetlevelek készültek. Az ünnepségsorozat a Széchenyi Emlékfutással zárult csütörtökön. Az erről készült felvételeket a következő adásban láthatjátok. 


Szeretettel köszöntjük az ötödikeseket a felső tagozatban! Számukra új korszak kezdődött szeptemberben. Mindhárom osztályban már komoly munka folyik. Hétfőn házi kidobó  bajnokságon küzdött egymás ellen a 3 ötödikes osztály. A körmérkőzés az 5.c-sek győzelmével zárult. Folytatjuk új tanárainkat bemutató sorozatunkat. (Fövenyi Györgyi). Jövő héten ünnepeljük Széchenyi István születésnapját. Számos programmal adózunk névadónk emlékének.

Szeptember 20-án, hétfőn kerül sor az ünnepélyre. Az 1. órában az alsósok, a 2. órában a felsősök nézik meg a műsort. A délelőtt folyamán a felsős osztályok Széchenyi-vizsgát tesznek. Ez annyit jelent, hogy Igazgató bácsi minden osztályba bemegy, és Széchenyi életével, munkásságával kapcsolatos kérdéseket tesz fel. A vizsgán 10 pontot lehet szerezni. Készüljetek, hogy mindenki jól szerepeljen a megmérettetésen! Este 6 órakor pedig SZM-gyűlés lesz a fizikateremben. 21-én, kedden akadályversennyel folytatódik a programsorozat. Az iskolai diákbizottság titkárát kértük meg, hogy tájékoztasson bennünket a részletekről. Az akadályverseny elengedhetetlen kelléke a menetlevél. A DÖK-titkárhelyettest kérdezzük ezzel kapcsolatban. 22-én, szerdán kerül sor a Széchenyi-emlékfutásra. Szeptember 25-én, szombaton ismét bográcsfesztiválra várjuk a szülőket.

A felső tagozatban év eleje óta működik a tanulószoba az első emelet 4-esben. Ha nyugodt körülmények között szeretnél tanulni, vagy nem tudod egyedül elkészíteni a házi feladatodat, esetleg nem értettél meg teljesen valamit az órán, hétfőn-kedden-szerdán-csütörtökön délután 1-től 4-ig, pénteken 1-től 2-ig itt kaphatsz segítséget. KAMERÁN 

A múlt héten az alsó  tagozatban, ezen a héten pedig a felsőben lezajlottak az év eleji szülői értekezletek.

Iskolánk 3 tanulója az érdi SPORT EXPO-n kiváló eredményt ért el. Az expóra ellátogató tanulók a helyszínen megrendezett versenybe is benevezhettek. 15 számban kellett megmutatniuk sporttudásukat. Pigler Nikolett 6.a. osztályos tanuló a 3., Krausz Anikó 5.b-s tanuló a 2., a 6.c-s Kékesi Dominik pedig az 1.helyen végzett. Nagyszerű híreket kaptunk a Dunafüredi Vízisport Klubtól is. Az év során több jelenlegi, illetve már elballagott iskolatársunk kiemelkedő sporteredményeket ért el.

Nyári Barnabás a Vidék Bajnokságon kajak 1-esben a 3x200 méteres váltóban ezüstérmet, az Országos Bajnokságon aranyérmet szerzett. Kalmár Ákos a Hídépítő  Kupán és a Budapest Diákkupán is a 4. helyen végzett. Fazekas Péter a Tolna Évadnyitó Versenyen kajak 1-esben 500 méteren, az Országos Diákolimpián kajak 4-esben 2000 méteren és a Vidék Bajnokságon kajak 1-esben 3x200 méteres váltóban is ezüstérmet szerzett. Csenki Laura a Vidék Bajnokságon 4x 500 méteres váltóban ezüstérmes lett. Kajak 1-esben a 3-szor 200 méteres váltóban Isa Dénes a 3. helyen futott be. Vörös Marcell kajak 2-esben 500 méteren aranyérmes lett. A Vidék Bajnokságon Koós Norman kajak 2-esben 500, 1000 és 4000 méteren aranyérmes lett. A Maraton Magyar Bajnokságon kajak 2-esben 15 km-en szintén aranyérmes lett. A Serdülő, kölyök, gyermek Magyar Bajnokságon Norman ismét triplázott: kajak 2-esben 500, 1000 és 4000 méteren is aranyérmet szerzett. Norman az egész éves kimagasló eredményeivel bekerült a 2010-2011. évi serdülő válogatott keretbe.

Mindnyájukra büszkék vagyunk.


Múlt pénteken a Batthyány Általános és Sportiskolában jártak tanulóink az Érdi Sport Expo-n, amelyen bemutatkoztak az érdi sportegyesületek. Szeptember 4-én, az Érdi Napok nyitó rendezvényén minden érdi iskola 20-20 tanulója állt sorfalat a Polgárok Háza előtt.  Ejtőernyős hozta a Városközpont alapító okiratát a majdani Főtérre, a Polgárok Háza elé. Három új tanár  érkezett iskolánkban ebben a tanévben. Most Fövenyi Györgyi tanárnőt mutatjuk be. Az első tanítási napon minden osztály osztálytitkárt választott. Közeledik a Széchenyi-nap! Készüljetek a Széchenyi-vizsgára! Tanulmányozzátok át Széchenyi életrajzát, hogy tudjatok majd felelni a Feri bácsi által feltett kérdésekre! Gyertek sulitévézni! Várjuk azokat az ötödikeseket, akik szívesen kipróbálnák a riportkészítést, műsorvezetést, és tisztán, érthetően tudnak beszélni! Érdeklődjetek csütörtöki napokon a stúdióban!

;


Megtartottuk az idei évnyitót, felújították az iskolát kívülről, meglátogattuk az elsősöket az első napon.


Facebook

Széchenyi SuliTV Érd

sulitv@szechenyierd.hu

Az érdi Széchenyi István Általános Iskola hetente jelentkező SuliTV-je.

Zártláncú televíziós hálózaton minden pénteken, minden osztályteremben jelentkezik műsorunk, a hét legfontosabb eseményeivel: versenyek, rendezvények, riportok, zenés bemutatók, fényképek.

Kiemelt videók

-

Hírlevél

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy mindig elsőként értesülj a legfrissebb videókról! 

:
:

Legfrisebb videóink

Nincs megjeleníthető elem

Címkék

1848 (2) 1956 (1) 75 (1) ablakcsere (2) adás (92) advent (1) akadályverseny (3) akadémia (1) alma (1) almaakció (1) alsó (26) alsósok (6) amerika (1) angol (6) anyáknapja (4) apáczai (1) aradivértanúk (1) aranytoll (6) ásvány (1) ásványkiállítás (1) asztalitenisz (3) bál (1) ballagás (11) bankett (8) baseball (1) bevonulás (1) biatorbágy (1) biciklitároló (1) biológia (6) birkózás (1) bíró andrás (3) bogrács (5) bolyai (2) braille (1) búcsú (4) búék (1) buli (1) család (1) csocsó (1) csodák palotája (2) csőzik (1) diákolimpia (6) diákönkormányzat (2) díj (2) diósd (2) díszek (1) díszítés (1) dök (1) döntő (3) duatlon (1) egészséges (4) egyiptom (1) életmód (3) előadás (1) előkészítő (1) első (3) első hó (1) emlék (2) emlékfutás (2) érd (1) erdei iskola (1) érdi újság (2) érdkörbe (4) érd körbe (1) erkel (1) érzékenyítő (1) eső (2) éve (1) évforduló (1) évnyitó (3) évzáró (2) extázis (2) fáklyás (7) fáraó (1) farsang (21) fegyelmi (2) félévi (2) felső (53) felújítás (3) felvételi (2) felvonulás (5) fesztivál (3) fizika (3) fogadás (1) földnapja (9) földrajz (2) földrajzi (1) föld napja (1) főzés (1) fundoklia (5) futás (4) fűtés (1) galilei (1) gödöllő (2) guiness (2) gyereknap (1) hellókarácsony (31) helyesírás (1) helyföldrajzi (2) herman ottó (1) hétpróba (2) himnusz (1) (4) hógolyó (2) hollókő (2) holokauszt (1) hulladékgyűjtés (3) húsvét (2) igazgatói fogadás (2) interaktív tábla (4) interjú (4) iskolagyűlés (4) iskolakóstolgató (1) iskolatörténet (4) iskolatörténeti (1) jane goodall (1) józsef attila (1) jubileum (1) kamarazenekar (2) kán károly (1) karácsony (31) karate (1) kazincy (1) kémia (4) kenutúra (1) kerékpár (1) kétnyelvű (1) kiállítás (2) kimittud (10) kirándulás (21) kisfilmek (1) kölcsey (1) költészet napja (2) kompetencia (3) komplex (1) koncert (8) konferencia (1) könyvtár (6) környezetvédelem (3) körösi (3) kosárlabda (15) koszorú (1) koszorúzás (1) kőzet (1) közlekedés (1) különkiadás (109) kultúra (2) kultúra napja (3) kupa (1) lányok (2) linómetszet (1) logo (1) lovaglás (1) madáretető (4) magyar (3) március (3) március 15 (4) marianum (1) matematika (11) médiaóra (1) medve (1) meseíró (8) mesemondó (3) mézeskalács (7) mikulás (6) mimittudunk (2) mindent vagy semmit (8) mi mit tudunk (1) műsor (3) művház (1) múzeum (3) nagycenk (2) nagyvárad (49) napja (1) napközi (1) német (2) nőnap (1) nyár (7) nyelv (1) nyelvünkben élünk (1) nyolcadikosok (10) október23 (1) összefoglaló (3) ősz (2) osztályterem (2) osztkir (1) ovisok (1) paleontológia (1) pályázat (4) papír (1) papírgyűjtés (14) pataky (1) pécs (1) pedagógusklub (1) pertinax (1) plakett (1) polgármester (1) polka (1) pörkölt (1) programok (94) prózamondó (2) pünkösd (1) rajz (9) ranschburg jenő (1) reklám (2) rekord (1) riport (3) rólunk (1) röplabda (1) rubik (1) simonyi (4) sípálya (1) sport (34) staféta (1) sulibuli (9) sulipont (1) sütőtök (1) széchenyi (20) széchenyi díj (2) széchenyi futás (2) széchenyi hét (6) szeged (1) szelektív (1) színház (1) szivárvány (1) szűcs éva (1) szülői (1) szülői bál (14) szülők (12) szünet (1) tábor (1) táborok (2) takarítás (15) tanártánc (4) tánc (10) tantestület (28) tavasz (1) tavaszi (1) tél (6) terem (1) természettudomány (3) tinitalálkozó (1) toll könyv ecset (1) történelem (4) treff (3) tudományos (1) tudósklub (1) udvar (2) újév (1) újra (6) ültetés (1) ünnep (5) ünnepély (27) usa (1) utcabál (2) vaiser petra (1) válogatás (1) vendégek (3) vers (1) verseny (84) versenyek (2) versmondó (5) vihar (1) világharmónia (1) villány (1) visszatekintő (4) víz (2) vízmű (1) vizsga (2) vmg (2) vörösiszap (3) vörösmarty (3) werk (1) zene (103) zsinórlabda (2) Címkefelhő

Friss topikok

Legfrissebb videók

Nincs megjeleníthető elem

Iskolai képek

Nincs megjeleníthető elem

Széchenyi SuliTV Érd

info@sulitv.co.cc

Az érdi Széchenyi István Általános Iskola hetente jelentkező SuliTV-je.

Zártláncú televíziós hálózaton minden pénteken, minden osztályteremben jelentkezik műsorunk, a hét legfontosabb eseményeivel: versenyek, rendezvények, riportok, zenés bemutatók, fényképek.

Főszerkesztő: Leszák Ferenc, igazgató

Szöveg- és műsorszerkesztő: Borsayné Takács Rita

Vágó-rendező: Leszák Tamás és Szegedi Levente

Bemondóink: Tóth Csenge, Perlusz Anna, Faragó Andi, Botos Bernadett, Gáspár Bernadett, Szabadföldi Anna, Orbán Noémi

Köszönjük a munkát a tavalyi évadban résztvevőknek is:

Bemondók: Vona Dorottya, Orbán Bianka, Zab Mónika, Jäger Zsófia, Benedek Andrea, Pap Nóra

Szöveg- és műsorszerkesztő: Dancs Ferencné Lilla néni

Technikusok: Sztakó Szabina, Marsi Zsanett, Brandenburg Ferdinánd, Cseke Dániel, Drobnyák András

Minden videónk a Youtube-on:
sulitv.co.cc
Iskolánk honlapja

Különkiadások

Nincs megjeleníthető elem

Iskolai képek

Nincs megjeleníthető elem

süti beállítások módosítása