November 28-án pénteken rendeztük meg az Aranytoll Meseíróverseny városi fordulóját az érdi negyedikes diákok számára. Az első két helyezett tovább jut a nagyváradon megrendezendő döntőre, december 6-ára. A széchenyis diákok díszvendégként vesznek majd részt az erdélyi versenyen, mint az ottani magyar iskola testvériskolájának diákjai.


Zsűri: Borsayné Takács Rita, Gertner Béláné, Vizsy Ferenc.

A megnyitón Baráth Ferenc a Párbeszéd Egyesület elnöke és Leszák Ferenc, a Széchenyi Iskola igazgatója mondta el a tudnivalókat, a kis írópalánták pedig egy órán át írhatták történeteiket, melyekben előre megadott 10 szónak kellett szerepelnie, illetve önmagukat is bele kellett szőni a történetbe.

Zene: Benabar - L'Effet Papillon
Operatőr-vágó: Leszák Tamás