Paprgyűjtés volt kedden, interjú az új tanárok közül Seregi Géza és Boros Péter bácsikkal, foci az Unicredit Banktól kapott labdával, október 23-ra emlékeztünk.

 

A hét legizgalmasabb eseménye a keddi papírgyűjtés volt. Szilvi néni számára külön is izgalmas, mert hajnali fél hétkor ütemesen esett az eső, és ő ezt nagyon rosszul élte meg. A legrosszabbra is elkészült, de megkegyelmeztek nekünk az égiek, és nem esett egész nap. Szilvi néni reggeltől fogadta az érkező szállítmányokat a 7.a osztályosokkal. Délután a másik két hetedikes osztály is konténerre szállt. Libasorban érkeztek az újságtól roskadozó talicskák. A szülők is kivették a részüket a cipekedésből. Jó volt a szervezés, de nagy dicséret illeti meg a konténerre beosztott hetedikeseket is. Szép rendben maradt az udvar este 6-kor. A két hatalmas konténer megtelt a nap folyamán, sőt nem is lett elég.

Múlt héten Tünde nénit és Hajni nénit mutattuk be. Ma Seregi Géza bácsival, új számítástechnika tanárunkkal és Boros Péter bácsival, új rajztanárunkkal készítettünk interjút.

Szeptemberben az UniCredit banktól ajándékba kaptunk egy focilabdát. További 100 ezer forint birtokába juthatunk, amennyiben megfelelünk két feltételnek. Az egyik feltétel: november közepéig rendeznünk kellett egy minél több tanulót megmozgató sportrendezvényt, a másik: készítenünk kell az eseményről egy dátummal ellátott fényképet és egy élménybeszámolót. Az első feltételnek már megfeleltünk. Hétfőn Ági néni focimeccset rendezett a 6. és az 5. évfolyam számára.

Ma a 2. órában az 1956-os forradalomra emlékeztünk. Az október 23-a eseményeit felelevenítő dokumentumfilmet néhány évvel ezelőtt részben diákjaink készítették.

November 10-én iskolánk körzeti rajzversenyt rendez. A versenyen a 4., az 5. , a 6., a 7. és a 8. évfolyam tanulói vehetnek részt.

Holnap október 23-a, nemzeti ünnep lesz, azután pedig kitör az őszi szünet. November 2-án, hétfőn találkozunk újra. Jó pihenést kívánunk mindenkinek!